Mennyi a projektmenedzser fizetés?

Mennyi a projektmenedzser fizetés?

A bejegyzés célja, hogy találkozzon az elvárás mindkét fél részéről, azaz a munkaadó és a munkavállaló részéről. Egy projektmenedzser fizetés esetén már a munkavégzésben is motiváltság szükséges, itt már nem lehet csak a pénzzel ösztönözni az embereket.

Amit fontos figyelembe venni egy projektmenedzser fizetés esetén

Ez nagyban függ a szakterülettől, az évektől, amit az adott pozícióban dolgoztál, továbbá kiemelendő a végzettségi szint, egyéb speciális tudás, és a nyelvismeret.

Manapság folyamatos továbbképzés szükséges.

Ha kikerülsz az egyetemről, nem valószínű hogy azonnal megbíznak egy projekt vezetésével. Esetleg projektasszisztensi vagy koordinátori feladatokat láthatsz el, ha már gyakornokként részt vettél egy cég életében.

Mire belőled projektmenedzser lesz, kell legalább 5, de inkább 7 éves projekttapasztalat, és jó, ha legalább három projektben részt vettél, ismered az elejétől a végéig a projekt folyamatait.

A bejegyzéshez számos projektmenedzser adta hozzá az elvárt igényeit, és fejvadászok által szolgált információból alakult ki a várható projektmenedzser fizetés.

Fontos információk projektmenedzser fizetéshez

Egy nyelvet folyékonyan kell beszélned.
Ez a legtöbb embernél az angol.

Nagyon kevesen vannak, akik két nyelvben is jók.

(Aki tud németül, már Németországban van, de reméljük a megszerzett tudással visszatérnek egyszer. Ha nem született kint gyermek, tehát nincs család, a 0-nál valamivel nagyobb az esély, hogy visszatérnek Magyarországra.)

Sokan azt vallják, hogy közepes szinten beszélnek egy nyelvet, ám sajnos egy közepes nyelvvel nem tudnak érvényesülni. Ezért mindenképp kell egy nyelvet jól beszélni.

Csapatvezetésnek az számít, aki már több, mint három embert vezetett közvetlenül a projektben, és akiknek a munkáját irányította.

Sok projektmenedzser Magyarországon új termék bevezetésében vesz részt.

Ez köszönhető az autóiparnak, és a hozzá kapcsolódó beszállítói hálózatnak, ahol a termékek gyorsan változnak.

Az IT szektorban is sok új termékfejlesztési projektet vezetnek a projektmenedzserek.
Az adatokat szolgáltatók nagy része rendelkezik diplomával, ami legalább BSC szintű.

Cafeteria, és egyéb dolgok a bruttó fizetésen felül értendőek, mint például a mobiltelefon.

Menedzser vs. projektmenedzser

Fontos még megemlíteni, hogy egy sales projektmenedzser, és egy autópiari, vagy IT projektmenedzser között nagy a különbség.

Sales menedzser kevésbé szokott csapatot irányítani, neki inkább a beszállítókkal kell tárgyalni, egyeztetni, ajánlatot beszerezni.

Autó leginkább Sales pozícióhoz jár, mivel tárgyalni járnak.

Vezetői pozíció esetén már alapvető a céges autó.

Projektmenedzser fizetés számokban

Átlagfizetések Budapesten 5-10 év tapasztalattal, egy folyékonyan beszélt nyelv mellett:

bruttó 600-800 ezer Ft körüli összegre számíthatsz.

Ez az évek számával különösebben nem növekszik.

Azonban ha valaki interim menedzser, akkor jelentősen meg tudja növelni havi bevételét. Fontos figyelembe venni, hogy ebben az esetben már nem alkalmazottként van jelen, hanem mint külsős személy.

Ha valaki igazgató pozícióban helyezkedik el, ott már egy jelentős ugrás látható, ahol nagyon nagy a felelősség.

Az ország többi részében is hasonlóak a projektmenedzser fizetések, nem sok eltérés tapasztalható.

Készült egy bérkalkulátor, ami segítségével kiszámolható a nettó fizetés. Ha érdekel kattints a bérkalkulátor szóra.

Minek nevezzelek?

Az álláshirdetésekben még sokszor találhatók az alábbi megnevezések:

Business Development Manager jelentése: új régióban, piacon kell fejlesztenie az értékesítési, és a marketing megjelenést. A cég számára eddig ismeretlen piacon kell a terméket bevezetnie.

Key account, account  manager jelentése: üzletkötő, kapcsolattartásért felelős, céges partnereket kezeli, velük tartja a kapcsolatot. 

NPI jelentése: New Product Introduction. Azaz új termék bevezetésért felelős gyártás területén.

Ha még bármi pozíció megnevezése nem érthető, mert sok új irányzat születik, tedd fel  kommentben a kérdésed és válaszolunk rá!

Útravaló a cégeknek

Egy kiváló vezető, projektmenedzser vagy sales pozícióra jelentkező felvétele sem múlhat +50ezer Forintján a cégnek, hiszen lehet, hogy egy aranyat érő munkatársat szalasztasz így el. Ő később neked, mint munkáltatónak akár havonta százezres, vagy milliós profitot tud termelni, mert például bevezet egy új folyamatot, vagy salesesként jól ismeri a vevő érintési pontjait.

Ha rossz a munkakörnyezet, és nem az lesz amit ígértél egy projektmenedzsernek, az komoly következményekkel járhat. Előfordul az is, hogy nagyobb káoszba csöppen már az első nap, mint amit elmondtatok az állásinterjún. Egyébként van, volt és lesz rá példa, hogy már az első nap megköszöni a munkát, és másik munkáltatóhoz megy.

Egy projektmenedzseri fizetésnél már nemcsak a pénz a legnagyobb motiváló erő, hanem az, hogy azzal foglalkozik ami érdekli is.

Mielőtt munkába áll hozzád bárki – mindegy milyen pozícióban -, a leghatékonyabb akkor leszel, ha előre leszögezed, hogy mi az elvárásod a munkatárssal szemben. Az első pár hónapban még senki sem tud igazán profitot termelni, hiszen meg kell érteni a cég működését… ezzel az egyszerű módszerrel sokat lehetne segíteni. Az elvárásokat egyszer fel kell állítani, utána már az új munkavállalókra könnyen átalakítható.

Tudod: employer branding!